93 - Somhegyi Béla

2018. december 02., vasárnap

2018. december 1-jén Somhegyi Béla filmrendező mutatta meg nekünk a "Ha Isten úgy akarja /Se Dio vuole/ c. filmet.

 

92 - Földváryné Kiss Réka

2018. november 22., csütörtök

2018. november 17-én "Az 1956-os megtorlás ismeretlen arcai" címmel, érdekfeszítő előadást hallottunk Földváryné dr. Kiss Réka történésztől, a Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökétől, a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Kara Egyháztörténeti Tanszékének tanszékvezetőjétől, aki hosszú beszélgetésre is velünk maradt.

91 - Sándor Judit

2018. október 28., vasárnap

2018. október 27-én a budapesti Belvárosi Plébániatemplomba látogattunk, ahol minden tudnivalót és érdekességet elmondott nekünk Sándor Judit okleveles építészmérnök és Aranyossy Mihály, a plébánia munkatársa.

Kovács Eszter régész 2015. január 31-én járt Sukorón, ahol körünkben a templomban folyó régészeti feltárásról tartott előadást. Ezt a látogatásunkat előadása folytatásaként terveztük, még vele együtt, ám 2018. július 29-én váratlanul elhunyt.

90 - Hermann Róbert

2018. szeptember 15., szombat

2018. szeptember 15-én a Budai Várba, a Hadtörténeti Intézet és Múzeumba látogattunk, ahol a parancsnok tudományos helyettese, dr. Hermann Róbert történész, író, publicista, a Magyar Történelmi Társulat elnöke, a Károli Gáspár Református Egyetem Bölcsészettudományi Karának egyetemi tanára előadását hallgattuk meg a sukoró-pákozdi csatáról, annak 170. évfordulójához közeledve. Majd professzor úr vezetésével megnéztük a múzeum 1848-49-es kiállítását.

Az előadás hangfelvétele a csatolt file-ban meghallgatható.

89 - tizenegyedik kirándulásunk: Kisigmánd, Komárom

2018. május 27., vasárnap

2018. május 26-án először Kisigmándra vezetett az utunk, ahol az Eurotrade M1 Truck Centrum központi telephelyén a cégcsoport történetével ismertetett meg minket Körösi István cégvezető, megmutatva az épületben elhelyezett részlegek helyiségeit is. A Vámház fogadóban elköltött ebéd után a monostori erőd látványosságait tekintettük meg.

88 - Szeifert György

2018. május 13., vasárnap

2018. május 12-én vendégünk volt dr. Szeifert György idegsebész főorvos, címzetes egyetemi tanár, aki pályafutásáról és nigériai gyógyító missziói útjáról tartott előadást ezzel a címmel:
"Hit és misszió az orvostudományban és az idegsegészetben"

Az előadás hangfelvétele és képanyaga a csatolt file-okban elérhetők.

87 - Küttel István

2018. március 10., szombat

2018. március 3-án dr. Küttel István állatorvos volt a vendégünk, aki tavaly megjelent könyvét mutatta be nekünk:

"A Küttel család története
- Egy kőszegi polgárcsalád gyógyszerészi szolgálatának 300. évfordulójára -"

Előadásának hangfelvétele és képanyaga elérhető a csatolt file-okban.

Küttel Dávid és gyemekei zenével örvendeztettek meg minket, előadásuk szintén meghallgatható.

86 - Hamar János

2018. január 20., szombat

2018. január 20-án Hamar János addiktológus, a Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Missziója Ráckeresztúri Drogrehabilitációs Otthonának munkatársa volt vendégünk, aki az otthon négy lakóját is magával hozta.

Előadásának címe: "Rendőr volt egykor - most mentor"
Alcíme: "Üldözés és büntetés helyett - kísérés és segítés"

A hangfelvétel a csatolt file-ban meghallgatható.

85 - Hogyan tovább?

2018. január 20., szombat

2017. december 2-án a Gémeskút étteremben találkoztunk, és sorozatunk folytatásának lehetőségeit beszéltük meg.

84 - vállalkozói kerekasztal

2018. január 20., szombat

Végül a vállalkozói kerekasztalhoz ülők beszélgetése következett

Dr. Dizseri András
Dr. Magai István
Szücs Attila részvételével,

a moderátor Szabó András volt.

A Parókia Portál fényképes beszámolója itt található:
http://www.parokia.hu/v/gondolkodj-globalisan-cselekedj-lokalisan/

84 - teológiai kerekasztal

2018. január 20., szombat

A teológiai kerekasztal részvevői a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karának professzorai voltak:

Dr. Egeresi László Sándor
Dr. Szűcs Ferenc
Dr. Zsengellér József

Dr. Németh Balázs lelkipásztor, mérnök volt a moderátor.

A Parókia Portál tudósítása:
http://www.parokia.hu/v/jelenkep-flexibilitas-valodisag/

84 - orvosi kerekasztal

2018. január 20., szombat

Először az orvosi kerekasztalhoz ülők beszélgetését hallgattuk meg:

Dr. Falus András genetikus
Dr. Szarka Miklós református lelkipásztor
Dr. Velkey György, a Bethesda Református Gyermekkórház főigazgatója

A moderátor dr. Surinya Zsolt volt.

A Parókia Portál cikke itt olvasható:
http://www.parokia.hu/v/a-gyogyitasban-rejlo-ero/

84 - 10 évesek vagyunk

2018. január 20., szombat

2017. november 25-én ünnepeltük meg a sukorói értelmiségi kör indulásának 10. évfordulóját. Erre az alkalomra minden korábbi előadónkat meghívtuk, és annak érdekében, hogy közülük minél többeket hallhassunk, kerekasztal-beszélgetéseket rendeztünk: orvosit, teológiait és vállalkozóit. Az első szünetben az Etnofon Zenei társulás és Novák Péter lépett fel .

A Parókia Portál négyrészes sorozatban tudósított konferenciánkról, amit a Református Közéleti és Kulturális Központ Alapítvány anyagi támogatásával valósítottunk meg.

Az első - összefoglaló - híradás ezen a linken közvetlenül elérhető: http://www.parokia.hu/v/eletkepes-kozosseg/

Füle Tamás és Eszenyei Gyula Zsolt fényképeiből itt is közzéteszünk néhányat.

83 - Kodácsy Tamás

2017. október 09., hétfő

2017. október 7-én vendégünk volt dr. Kodácsy Tamás programozó matematikus, református teológus, aki a teremtésvédelemről tartott előadást ezzel a címmel: "Mit vigyünk magunkkal a bárkába?"

Az előadás hangfelvétele és képanyaga a csatolt file-okban elérhetők.

82 - Novák "Tata" Ferenc és Novák Péter

2017. szeptember 22., péntek

2017. szeptember 16-án vendégünk volt Novák "Tata" Ferenc, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett, Kossuth-díjas, Érdemes művész és Erkel Ferenc-díjas koreográfus, rendező, etnográfus, fiával, Novák Péter előadóművésszel együtt. Fényképekkel és filmrészletekkel illusztrált előadásuk címe: "A néptáncművészet a színpadon 1917-től".

A hangfelvétel a csatolt file-ban meghallgatható.

81 - tizedik kirándulásunk: Majk

2017. szeptember 22., péntek

2017. május 27-én Majkra kirándultunk, megtekintettük a kamalduli remeteséget és az Esterházy-kastélyt. A csoportkép elkészítése elmaradt, sajnos.

80 - Kardosné Gyurkó Katalin

2017. április 12., szerda

2017. április 8-án Kardosné Gyurkó Katalin, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnöke volt vendégünk, aki a "A jövő családja - a család jövője" címmel tartott eladást körünkben.

A hangfelvétel és a képanyag elérhető a csatolt file-okban.

79 - Dabrónaki Béla

2017. április 11., kedd

2017. március 4-én a Magyar Nemzeti Galáriába látogattunk, ahol Dabrónaki Béla restaurátor minden képzeletünket felülmúlóan érdekes vezetéssel mutatta meg nekünk a kisszebeni szárnyasoltár minden porcikáját. Felejthetetlen élmény marad, hogy a Mátyás király korában megmunkált anyagokkal testközelbe kerülhettünk, és bepillanthattunk a restaurálás elképesztő titkaiba.

78 - Tardos Gergely

2017. február 26., vasárnap

2017. február 18-án Tardos Gergely, az OTP Bank vezető közgazdásza előadását hallgattuk meg a makrogazdasági folyamatokról, aztán interaktív beszélgetést is vállalt körünk jelenlévő tagjaival.

77 - Németh Balázs

2017. január 31., kedd

2017. január 28-án Dr. Németh Balázs okleveles autógépész mérnök, kutató, az MTA SZTAKI munkatársa, a BME oktatója, a Műegyetem református lelkipásztora volt vendégünk.

"Autonóm járműirányítás" címmel elhangzott előadása meghallgatható a csatolt file-ban.

<< frissebb hírek régebbi hírek >>

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 69, összesen: 173113

  • 2024. április 18., csütörtök

    Az egyházkerületi konferencia-központok helyzetéről, a Kákicson nyíló ifjúsági házról és az elsőként megválasztott presbiterek közelgő találkozójáról ...
  • 2024. április 17., szerda

    A HolddalaNap zenekar újra hangszőnyeget sző a csendből. Imádságban fogant koncertjükről Gulyás Anna énekessel, dalszerzővel beszélgettünk.
  • 2024. április 16., kedd

    Duráczky Bálint szociológus szerint a tradicionális keretek lebomlása az elköteleződés megerősödését hozhatja egyházunkban.
  • 2024. április 16., kedd

    A Református Pulmonológiai Centrumban kapta meg Közép-Európában elsőként a gyógyszeres kezelést egy hatévesnél fiatalabb cisztás fibrózisos gyermek.
  • 2024. április 15., hétfő

    Alkohol- és drogfüggőségből szabadult srácok, közös munkájuk biztonságos közeget teremt számukra a reintegráció felé vezető úton.
  • 2024. április 15., hétfő

    Újraalapításának 30. évfordulójáért adott hálát a Kecskeméti Református Általános Iskola vasárnap.
  • 2024. április 12., péntek

    Százhúsz lelkész és missziói munkás találkozott a Káposztásmegyeri Református Gyülekezetben tartott Nagy-Budapesti Missziói Konferencián.
  • 2024. április 10., szerda

    Költészet napja alkalmából a tükrök fontosságáról és a férfivá nevelésről beszélgettünk Hajdúné Tóth Lívia, lovasberényi hittanoktatóval, lelkipásztor...
  • 2024. április 08., hétfő

    Hogyan kezdődik a templomépítés? Kell hozzá telek, tervek, támogatás? Külső-Kelenföldön rajzpályázattal indul.&nbsp;
  • 2024. április 08., hétfő

    Az elmúlt évek felújításaiért adtak hálát a Tassi Református Egyházközségben, ahol a közösségi terek nemcsak az impozáns múltról, de az élettel teli j...