2018. január 20., szombat - Kardos Ábel Nyomtat Elküld Olvasási nézet

84 - 10 évesek vagyunk

2017. november 25-én ünnepeltük meg a sukorói értelmiségi kör indulásának 10. évfordulóját. Erre az alkalomra minden korábbi előadónkat meghívtuk, és annak érdekében, hogy közülük minél többeket hallhassunk, kerekasztal-beszélgetéseket rendeztünk: orvosit, teológiait és vállalkozóit. Az első szünetben az Etnofon Zenei társulás és Novák Péter lépett fel .

A Parókia Portál négyrészes sorozatban tudósított konferenciánkról, amit a Református Közéleti és Kulturális Központ Alapítvány anyagi támogatásával valósítottunk meg.

Az első - összefoglaló - híradás ezen a linken közvetlenül elérhető: http://www.parokia.hu/v/eletkepes-kozosseg/

Füle Tamás és Eszenyei Gyula Zsolt fényképeiből itt is közzéteszünk néhányat.

Kardos Ábel sukorói református lelkipásztor köszönti a megjelenteket

 

Mészárosné Hegyi Gyöngyi Éva sukorói polgármester megnyitja a konferenciát

 

Dr. Végh Tibor alapító tag köszönetet mond a kör elindításáért:

 

Novák Péter:

 

Az Etnofon Zenei Társulás:

Kiss Ferenc:

 

A hallgatóság:

Copyright © 2008 Parókia Portál, Minden jog fentartva.

Impresszum / Média Ajánlat / Kapcsolat / Hírlevél

Látogatók ma: 35, összesen: 116249

  • 2020. augusztus 06., csütörtök

    A lányok, asszonyok régen fonóba jártak, ahol a munkát is el lehetett végezni és közben meg tudtak osztani egymással örömöt, bánatot. Ezt a hagyományt...
  • 2020. augusztus 06., csütörtök

    A vallásos formák és a spontaneitás is helyet kaphatnak az Istennel való kapcsolódásban.
  • 2020. augusztus 04., kedd

    „A jézusi szelíd hatalom nem kívül igáz le, hanem megérint belül és az élet irányába vezet. Boldog, aki elfogadja, szerencsétlen, aki nem él vele."
  • 2020. augusztus 04., kedd

    Középiskolás és egyetemista fiatalok építették fel a semmiből valahol az Alföldön, egy erdő szélén, a rendszerváltás után. Idén nyáron már az ő gyerme...
  • 2020. augusztus 02., vasárnap

    A Balaton-NET idei rendezvényét online tartják meg a járványveszély miatt. Kapocs Attila koordinátorral arról beszélgettünk, hogy mindez milyen kihívá...
  • 2020. július 30., csütörtök

    Nem csak a hivatásukkal és az életvitelükkel járó küzdelmek tehetik magányossá a lelkészeket – legalább ekkora baj, hogy nem mernek nyíltan beszélni e...
  • 2020. július 30., csütörtök

    Újra megnyílnak a RefoRom kapui – a Budapesti Református Cigány Szakkollégium augusztus 12-ig várja azon fiatalok jelentkezését, akik felvételt nyerte...
  • 2020. július 29., szerda

    Az egyetem a nagykőrösi képzési helyen lehetőséget biztosít a párhuzamos képzésekre is, így a jelentkezők hitéleti és világi szakok közül is választha...
  • 2020. július 28., kedd

    Ellis Potter könyve a természeti és természetfeletti világ egymásra találása mellett arról szól, hogyan kapcsolódhat az ember Istenhez.
  • 2020. július 27., hétfő

    Ezzel a címmel hirdette meg rendhagyó nyári dicsőítő iskoláját a Sófár református dicsőítő mozgalom. Olvasási tervek, távolból is elvégezhető interakt...